Sziasztok!
Ha valaki még jár errefelé, az láthatta, hogy jelenleg össze-vissza van minden az oldalon. Ez nem véletlen, és a napokban igyekszem helyrerázni a kuszaságot. Szeretnék néhány nem túl vidám dolgot is tisztázni.
Egy lépés: Azt hiszem, akik még követik a blogon lévő alig-történéseket, már sejtik, hogy mit fogok írni. A történet előreláthatóan nem fog folytatódni. Nem szeretném kijelenteni azt, hogy soha nem fog folytatódni, mert az túlságosan is végleges kijelentés lenne, de a közeljövőben egészen biztosan nem. Feloldhatatlan ellentéteket érzek a történetben, nem vagyok elégedett a karakterekkel, és bár nehéz elmagyarázni, pontosan mit érzek, de a sztori nem megy tovább a fejemben, annyira összeadódott minden. Egy darabig még elérhető lesz, de utána valószínűleg le fogom törölni. (Ha valaki még emlékszik majd rá, és kéri tőlem, elküldöm neki utólag is, ha már sehol nem lesz fenn.) Higgyétek el, én sajnálom a leginkább, hogy így alakult! Borzasztó vegyes érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, és azért halasztottam ennyi ideig ezt a vallomást, mert időt akartam hagyni magamnak, folytatni szerettem volna... Az ötlet, és az alternatív történelem és alternatív politikai jelen, ami az Egy lépés sajátja, nagyon hosszú ideje fogalmazódik bennem, így elképzelhető az, hogy hasonló alapvetésű történet egyszer papírra/képernyőre vetül majd: okosabban, jobban felépítve, több tapasztalattal a hátam mögött.
Reményrekviem/tetralógia: Meséltem már arról, mennyire nem voltam megelégedve az eddigi formájával. Itt csak pozitív változásokról számolhatok be: az elmúlt időben sokat haladtam, és tetszik az, ahogy haladtam. Az elejétől kezdve ismét felkerülnek majd a fejezetek, és amint készen lesz a teljes Reményrekviem, letörlöm az eredetit a Merengőről, és heti feltöltéssel fel fog kerülni az új változat. Sokat gondolkodtam ezen is, és tisztában vagyok azzal, hogy vannak, akik az eredetit szeretik, és azt tartják jónak, ahogy van. Egyrészt nagyon meghat a kedvességetek -- higgyétek el, számomra a mai napig hatalmas ajándék és öröm az, hogy szeretitek! --, másrészt, ha egyszer elolvassátok, remélem, az új is elnyeri majd a tetszéseteket. Az eredeti változatot tizenhat éves koromban kezdtem írni, szintén sok időn át való dédelgetés után. Életem "főműve" eddig, és valahol büszke vagyok magamra, hogy kitartottam és megírtam négy kötetet. Nélkületek sosem sikerült volna, talán a Reményrekviemet sem fejezem be. Azonban látom a hibáit is, a kezdetlegességét, az ügyetlen megfogalmazásokat, a nem hiteles helyzeteket, a kihagyott ziccereket és a logikai hibákat. Nem szégyellem őket, elvégre ez is én vagyok, erre is büszke lehetek, a maga tökéletlenségében. Viszont úgy érzem, ez a történet, amibe annyi időt és gondolatot írtam már bele, megérdemli azt, hogy a kisebb-nagyobb butaságait újragondoljam. A karakterek ugyanazok, a történet folyása ugyanaz (a kisebb bakiktól eltekintve), remélhetőleg ugyanannyira élvezhető is.
Nem tudom, sikerült-e érthetően leírnom, amit érzek vele kapcsolatban, hiszen rengeteg minden kavarog bennem. Ha vagytok még, és néha nézitek a blogot, örömmel veszem a véleményeteket, ha leírjátok, mit gondoltok az újításról. Én úgy érzem, nagyon szükségem van rá (igen, nekem és a történetnek is), és csak reménykedem abban, hogy valami igazán jó sül majd ki belőle.
Egyelőre a 14. fejezetnél tartok, és ahogy haladok, úgy fognak kikerülni a blogra.
Ha van véleményetek, bármiféle gondolatotok, amit megosztanátok velem, nyugodtan írjátok meg kommentben, örömmel olvasnám őket! Tényleg sajnálom, hogy így alakult a helyzet.
Köszönöm a megértéseteket!
